Oldal kiválasztása

Itt a tavasz. Nagyon szeretem.

Újjászületik a természet – vele együtt kicsit mi magunk is – az élénk színek melegséget, vidámságot adhatnak lelkünknek a tél egyhangú szürkesége után. Valamint segíthetnek nekünk feldolgozni napjaink keserű pillanatait.

Amire nekünk, Ápolónőknek szükségünk is van. Hiszen napjaink a kopár, fakó falak között telnek – még jobban elsötétíthet az emberi szenvedés, a kín, az elmúlás… de egyben színesíthet is a mosoly, illetve azok a meghatóan kedves szavak, melyek mi általunk születnek embertársainkban.

1

A tavaszi csodáról, a színek erejéről egy aranyos történet jutott eszembe…

Mindannyian tudjuk, a mi pályánkon elindulni nem könnyű. A fizikai megterhelésen túl, bizony rettenetes erős lélekre van szükségünk, hogy a mindennapjainkon tapasztalható történéseket feldolgozzuk. Az erő, amely kísér utunkon évek alatt rakódik ránk, és bizony sok-sok kicsorduló könnycsepp szükséges ahhoz, hogy megtanuljuk elrejteni fájdalmunkat.

3

Egy lelkes tanuló nővérke van előttem, akinek szeme csodálatosan csillog, mikor első nap belép, és olyan szintű energia sugárzik belőle, hogy még most is beleszédülök. Öröm volt látni vidám tekintetében a hitet, az elszántságot… a hivatás tiszteletét, szeretetét…

Pár nap múlva, egy haláleset után nem találtam sehol… Kimentem a kertbe és láttam, megtörve ül egy padon…keservesen, hangosan rázza fiatal testét a zokogás, a mélyről jövő lelki fájdalom.

– Mi a baj? – kérdezem mellé ülve, vállát átölelve. Nem tud megszólalni. Rám néz… duzzadó szemeiből patakokban folynak súlyos könnyei… – No, mondd már mi történt? – ijedtem meg őszintén.
– Meghal a lelkem…félek…– kezdi hüppögve, s nem tudja abbahagyni a sírást…

Megsajnálom.

Szemeim előtt felvillan egy régi régi kép, egykori önmagam… Így zokogtam én is, napokig nem tértem magamhoz életem első búcsúzását követően.

– Nyugodj meg kérlek… Nyisd ki a szemed – kezdem lágyan, átkarolva – Ha sírni tudsz, nem hal meg a lelked. Tudom, magad sem érted mi ez, mi történik veled… Elmondom neked…

A lelked most kezd átalakulni…érzékenyebb leszel embertársaid iránt. Ez egy az azon különleges képességeinkből, mely nekünk, nővéreknek megadatott. Hidd el, csodálatosan szép is tud majd ez lenni… De ezt majd magad is megtapasztalod. Most ne gondolj semmire… csak figyelj, kérlek.

Nézd, milyen gyönyörű élénk zöld a fű…nyílnak benne a százszorszép kis virágok…látod? Most nézz fel…ide…észrevetted már, hogy rügyet bontott a fügefa is?

Fülelj… hallod, ahogy énekel a kismadár? Csodás nem, ahogy ébred a természet? Gyere guggolj ide mellém…

Nézd…ott a fűben…ott … az a pettyes kis bogárka…látod?… Napozik, s közben betakarja magát egy fűszállal… Élvezi a meleget, örül az életnek. Merülj el benne…töltekezz fel, engedd el a múlt keserű perceit… Meg kell tanulnod elengedni.

Megvan?

Most mosolyogj rám. Add ide a kezed… Nézz a szemembe… A betegeidnek erre a mosolyra van szüksége. Nem láthatnak könnyet arcodon… Gondolj arra, Te láthatod a színeket, az ébredő természetet…Ők csupán a szürke falakat érzékelik…

Akármilyen nehéz is, a Te feladatod bevinni nekik a tavaszt, a nyíló virágok szépségét, a madarak csicsergését, a nap csodatévő erejét.

Tudom, hogy képes vagy rá, és Te is ezt szeretnéd… Látom a szemedben. Tudod mit? Gyere, vegyük le ezt a fakó fehér ruhát… Vegyünk fel színeset, virágosat, vigyük be nekik az életet. Meglátod csodálatos lesz!- úgy éreztem, lassan megnyugszik…

2

Elmentünk átöltözni, felvettünk egy vidám, színes felsőt, olyasmit amit itt is láthattok,  és beléptünk betegeink közé. Ők mosolyogtak és elismerően néztek végig rajtunk.

Csak nem sírt nővérke? – kérdezte meg az egyik bácsika, mikor látta vörösen izzó szemeit…
– Dehogy – válaszolta nevetve – Allergia Drága…tudja, ilyenkor tavasszal…

Éreztem… és gyönyörű volt a felismerés… Megértette amit mondani akartam neki, és vele együtt a színek üzenetét.

Erika vendégíró a blogon, aki több éve a sikeres apolono.cafeblog.hu szerzője. Alig van olyan nővér az országban, aki ne ismerné közvetlen és őszinte történeteit. Facebook oldalát már több mint kilencezren követik.